Félévünket ünneplős, némileg hisztis, nyűgös, (jelen pillanatban éppen most is kurvára zajlik hiszti, mert asszem' azok a fránya felső metszőfogacskák nemigen akarnak előbújni...), melóban megszakadós, fárasztó héten vagy(unk)ok túl. A hétvégén a próba előtt, azért még sikerült a hangomat is kiereszteni, persze nem a próbateremben, és nem is mikrofonba...
Azért nem csak a rossz dolgok zajlottak. Nevetés, kacagás, finom kaják is a előtérbe kerültek, amióta nem írtam, meg végre előkerült a régi cimbi is, a basszusgitár.
Azért mákom van, hogy a Levivel kiegyenlítődött a helyzet, mert így sem Ő, sem én nem kerültünk nőuralom alá. Mindenesetre levonhattam a megfelelő konzekvenciákat a múltheti eseményekből.
Miszerint nem kell, hogy beüssön az "ukrán front", ahhoz megérkezzenek az igazán nehéz napok a nők életében. Másrészt pedig, ami a basszusgitárt illeti, túl gyorsan rájöttem megint, hogy van még gyakorolni valóm bőven!
Ha valaki jó pár hónappal ezelőtt azt mondja nekem, hogy a gondolataim 75 %-át az fogja kitölteni, hogy hogyan is jussak dűlőre az anyagiakkal, a napi cigi (<= elnézést, dohány, merhogy' "gyártom" már régen a cigit...) - kaja kombó, albérlet/rezsi leosztás, meg az általános szükségletek mondjuk ki bátran pelenka, gyerekholmi árainak egészséges leosztásával, azt vagy kiröhögöm, vagy picsán rúgom.
(Mostanság leginkább lábbal illetném a hátsóját!)
Egyébként meg "DE", azaz tényleg ezzel sakkozok egész nap. A nagyon komoly fizetésemből, a hozzá gyűjtögetett mellékesemből meg a Bébim gyessel tuningolt családijából, csoportosítok ide, meg oda, mint valami kibaszott pénzügyminiszter.
A boltban is inkább milliószor átgondolom a dolgokat, számolgatom, aztán vagy az olcsóbb cucc jön velem, vagy marad a nyálcsorgatás. Legtöbbször a második eset történik meg...
A Bébit eddig még nem vittem magammal sehová. A gyerekek miatt sem, de leginkább az anyagi háttér hiánya a legfőbb indok. Én persze mindig a kölkökre kenem, hogy nincs ki vigyázzon rájuk, meg a csajszi is ezt teszi, és így nyugodt mindkettőnk lelke egy ideig. Nem volt eddig közös mozi, nem volt színház, sem étterem, sem egy szórakoztató koncert, ahol nem mi játszunk... Minek is az??! Ingerszegény környezet, meg a kibaszott albérletbe való "bezárkózás" maradt, és egymás szórakoztatása, vagy éppenséggel rongálása a műsor. Meg a kalózkodással szerzett filmek. (Bár már az írható lemezeim is elfogytak... ) Egyébként meg így is elvagyunk. Most már, csak azért is!
Én mókuskerékbe töretem magam nap, mint nap, a Bébim meg háztartást vezet és próbálja helyes irányba terelgetni a porontyokat, amibe aztán, ha marad erőm, akkor még beszállok este és hétvégén én is. Már csak azt az összeget kell majd bekalkulálnom valahová a havi keretbe, amit a halálosan beteg öreglányomra kell kifizetnem a kórháznak, napi 600 forintjával. Nyilván Ő sem fizette egész életében , azt a nyomorult tébét'...
Persze tudom, nem kellene kávézni, bagózni, a gyerekeknek, asszonynak időnként ezt-azt, vagy csak egy csokit venni! Nem is kell létezni, csak leélni az életed, meg robotolni.
Tudom, nem kell itt élvezni semmit.
"Kiszopod a f@#om, köszönöm szépen!"
Nagyjából nyugi volt a pár napban, míg nem írtam, leszámítva a lányom fogzási hisztijét.
Filmtöltés, filmnézés, weboldal kreálgatás magunknak, meg az amcsiba szakadt barátom bandájának, és persze meló volt ezerrel. A fiammal ismét sikerült szorosabbá kötni a kapcsolatunkat. Eléggé zűrös volt számára a sok költözés, meg az, hogy reggeltől estig dolgozom. Kellett volna még anyuékhoz is mennem, de az egész család takonykorban szenved éppen... Megy is a kölköknél az orrszívás ezerrel!
Tegnap még elkezdtem csinálgatni a zenekar Do It tévés szarját is, de ahhoz még kell képanyag bőven. Meg aztán nem is tudtam sokat videózni rendesen, mert a rock n' roll kicsapta nálunk a biztosítékot eléggé durván, úgy hogy a próbateremben éjszakáztam... Különben egész jól tolerálta a Bébim az ügyet. Nemigen hangoskodott, meg nem hisztizett a reggel nyolc órai hazaérkezésemkor. Azért megbűnhődtem egy kiadós fejfájással, meg hidegrázással....
(Soha többet nem iszok...!)
Soha többet nem iszok Jack Daniel's-t.
Ugyebár.
Azt ígérte a Bébim, hogy egy hónapig orálisan kielégít óránként, ha segítek Neki megnyerni ezt a punkpicsás beszavazást a faszbúkon...
Nos jó üzletnek tűnik, úgy hogy ne hagyjatok szarban! Hehe!
Szavazni IDE KATTINTVA tudtok, a fényképére kéne egy "lájkot" (tetsziket) nyomni!
Nap mint nap rá tudok csodálkozni, hogy mennyi édesség tűnik el nyomtalanul a családi olvasztótégelyben.
Mostanság én vásárolok, és ha marad némi apró a zsebemben, akkor a kölkökre gondolván általában viszek haza csokit, ezt azt. Ha akciós a termék, akkor nem a megszokott hármat veszem, hanem mondjuk tíz darabot, vagy ennél is többet.
Leginkább hangosan (magamnak, pedig nem én vagyok a címzett) megjegyezve - "Beosztani ám!"- pakolom az árut a hűtőszekrénybe... Mondanom sem kell, hogy általában másnap reggelre semmi sem marad a csokikból, cukorkákból.
A Túró Rudik alapból félóránként fogynak. Két doboz csokis süti (az egyik ügyfelemtől kaptam) durván másfél napig tartott ki, a Maoam csomagok öt perc alatt elfogynak, nem a picik, hanem a teljes rudak. Egy Mentos csomag eddigi rekordja kettő perc sem (!) volt. A kakaó tejjel, simán slágertermék nálunk. Arról nem is beszélve, hogy egy doboznyi a dísznek félretett "Leszarom Tablettám" (ami igaziból szőlőcukor), kettő nap alatt minden nyom nélkül felszívódott...
Azt hiszem kerítek valakit édességfelügyelőnek, vagy simán csak egy kurva csokigyárat!
