2.

Minden társadalomnak megvan a maga szabály- vagy normarendszere arra vonatkozóan, hogy milyen viselkedést tart elfogadhatónak, annak érdekében, hogy a kitűzött politikai, gazdasági és kulturális célokat meg tudják valósítani. A normalitás fogalmát nehéz meghatározni, de általában az olyan személyiségvonásokat tartjuk normálisnak, amelyekkel statisztikailag gyakrabban rendelkeznek az adott társadalom tagjai. Ilyen vonások:

- A hatékony valóságészlelés.

- A viselkedés akaratlagos szabályozásának képessége.

- Önértékelés és elfogadás.

- Érzelmi kapcsolatok kialakításának képessége.

- Alkotóképesség.

A normától való számottevően eltérő viselkedés abnormálisnak minősül, az ilyen viselkedés általában statisztikailag is ritkább az adott társadalomban. Sok társadalomkutató az abnormalitás legfontosabb kritériumának – statisztikai vagy társadalmi normáktól való eltérés helyett – azt tekinti, hogy a viselkedés hogyan befolyásolja az egyén vagy a társadalmi csoport közérzetét. E kritérium szerint a viselkedés akkor abnormális, ha maladaptív, tehát alkalmazkodási zavarokhoz vezet, ha kártékony hatású az egyénre vagy a társadalomra. Bizonyos fajta deviáns viselkedésmódok zavarják az élet normális menetét – ilyenek a mentális betegségek, alkoholizmus, drogfogyasztás, öngyilkosság. Más deviáns viselkedés formák a társadalmat veszélyeztetik – ide sorolhatóak az agresszív fiatalok erőszakos cselekedetei, a bűnözés. A deviancia okait a különböző pszichológiai irányzatok különbözőképpen magyarázzák. Vannak olyanok, amelyek: - biológiai magyarázatot keresnek a deviáns viselkedésre ( bűnözők kromoszóma vizsgálatakor plusz Y kromoszómát találtak). - a pszichológiai elmélet: a deviáns viselkedés hátterében akut feszültség tárható fel.

- a szocializációs elmélet: szerintük a mélyebb okokat kell felderíteni.

- a közgazdasági elmélet: a bűnöző mérlegeli a költségeket és következményeket.

- a minősítési vagy címkézéses elmélet: nem a viselkedés a deviáns, hanem ahogy a társadalom megítéli.

- Kulturális elmélet: azt mondja, hogy azok a deviáns viselkedések gyakoriak, amit a társadalom hallgatólagosan engedélyez.

A deviáns viselkedésmódok közé sorolhatóak a személyiségzavarok különféle formái is. Az antiszociális személyiségű (pszichopata) embereknek két fő diagnosztikus jellemzőjük van:

1.) Képtelenek empátia érzésére és másokkal való törődésre

2.) Nincs bűntudatuk

Az ilyen személyiségű emberek kevés felelősségérzettel, fogyatékos erkölcsi érzékkel rendelkeznek, és nem törődnek másokkal. Viselkedésüket kizárólag szükségleteik irányítják. Míg az emberek többsége életének igen korai szakában megtanulja, hogy viselkedését korlátoznia kell, és örömteli tevékenységeit másokra tekintettel sokszor el kell halasztania, az antiszociális személyiség ritkán tekint másra, mint személyes szükségleteire. Viselkedése impulzív, közvetlen kielégülést keres, és képtelen a frusztráció elviselésére. Gyakori a törvényszegő magatartás az anyagi nyereségért. Az antiszociális viselkedés több okra vezethető vissza, köztük a bűnöző bandák és egyes szubkultúrák hatására, a figyelem és a státus kivívásának igényére, a valósággal való kapcsolat elvesztésére, és az ösztöntörekvések kontrolljának hiányára. A legtöbb fiatal korú és felnőtt antiszociális személyiségű egyén kötődik valakihez (a családhoz vagy a banda többi tagjához), és tartja magát valamilyen erkölcsi szabályhoz (pl. ne köpd be a barátodat), azonban kevés érzelmet mutat önmagán kívül bárki iránt. Fő jellemzőjük a lelkiismeret hiánya – nem érez lelkiismeret furdalást vagy bűntudatot, bármilyen szenvedést okozzon is másoknak. További jellemző vonása a hazudozásra való hajlam, a vakmerő kalandok és izgalmak keresése, egészen csekély veszélyérzettel kísérve, és a büntetésre való érzéketlenség. Gyakori, hogy az ilyen emberek vonzóak, intelligensek, igen bájosak, és nagyon könnyen manipulálnak másokat – vagyis remek szélhámosok. Sokszor a legjobb állásokat nyerik el, viszont nem tudnak abban megmaradni – nyugtalanságuk és impulzivitásuk hamarosan valamilyen kalandba viszi őket. Eladósodnak, elhagyják a családjukat, elherdálják a közös vagyont, és bűnügyekbe keverednek. Amikor elkapják őket, megbánásuk oly meggyőző, hogy gyakran megússzák a büntetést, újabb esélyt kapnak. De ritkán élnek a lehetőséggel: amit mondanak nincs összefüggésben érzéseikkel vagy cselekedeteikkel.

Rólam gyakran mondtak ilyeneket, vagy sokszor egyszerűen ezt képzelik rólam. Ilyenkor felmerűl bennem a kérdés, hogy vajon az az illető, aki ilyesmire gondol, vagy begyömöszöl egy ilyen skatulyába, az vajon hová sorolható?! És kik azok a "rosszfiúk"?