17.

Februárban kezdődött az életemben az egyik felfordulás, amikor is a dobosunk által csak "Művésznőnek" nevezett szervező, önjelölt menedzser(?), vagy mi, megtalálta magának a bandámat, (meg engem magának, a kettő tény pedig egybemosódva) szó szerint ámokfutást eredményezett nekünk, a punk érában. Fesztiválok, koncertek, bulik, túrné, rádióműsorok, lealjasodás, ahogy kell.

Persze mindenki azt gondolja, az irigyek főleg, hogy ez nekem, vagy a zenekarnak mennyire fasza volt. Rettenetesen, iszonyatosan.

Én azon voltam, hogy a némbert egyfolytában vakargattam le magamról, miközben a banda sorra bukós bulikat  szopott be. Valahogy mindig mi fizettük az útiköltségünket, az italunkat, és az egyéb helyszíneken kialkudott pénzmag sem húzta a zsebünket. Mondanom sem kell, hogy a szervezőnk egyfolytában atomrészeg volt, a zenekar barátai pedig, sorra tűntek el mellőlünk. Mindenki azt kérdezgette tőlem, hogy: "-Te Kizso! Mi a faszt keres körülöttetek ez a tehén??!"

Én marha meg még védtem is ezerrel. Aztán védtem azokat az embereket, előzenekarokat is, akikből bűnbakot csinált, hogy valaki elvigye a balhét a túrnén, így leplezvén a szervezési tehetetlenségét...

Egy haverom írta neki a nyílt levelében a facebook-on, hogy egyáltalán nem szervezés az, ha szétosztogatja a faszbúkon a "flájereket", meg csinál egy-két "eventet". A drága Művésznőnk, pedig rendületlenül hivatkozott, számomra ködös, titokzatos felsőbb körökre, kapcsolatokra, amik majd jót tesznek a zenekarommal, meg bizonyos pályázatokra, amiből majd súlyos pénzek ütik a bandám és az én markomat.

Utólag bevallom ezt sohasem hittem el! Nem volt erre semmi bizonyítéka. (Én pedig ilyen ügyekben, eléggé realista ember vagyok.) Legutóbb is mikor beszéltem vele telefonon, akkor éppen hulla részegen közölte velem, hogy mekkora seggfej vagyok, meg hogy boldog, hogy szakított velem és a bandával, ráadásul ezek a felsőbb körök is üdvözölték a döntését, hiszen nem véletlenül nem jutott el oda a bandám, ahová régen kellett volna. Azok nem engedték... 

Nos, ha ez tényleg így van, akkor én azt üzenem nekik, hogy szopjanak le, bő nyállal!

A tény az, hogy gyakorlatilag sajnos nekem volt köszönhető mindez. Egyszer, mikor az egyik haverom bemutatta nekem a Művésznőt, Ő mesélte, hogy mekkora nagy szervező ember, mekkora hatalmas kapcsolatokkal.

Oké, elhittem neki, pedig ezek a kapcsolatok annyira nem is hatalmasak, de akkor ezt még én sem tudhattam, sem az a közeg, amire általunk, meg még néhány jó arc miatt rászabadult. 

Ígéretek voltak bőszen, meg sírás-rívás is (állandóan!!), mi meg mindent bevettünk, aztán a nyakunkba vettük az országot a "Hangtalan, Mocskos, Rock n' tour 2012." elnevezésű kuplerájjal és két, három előzenekarral. 

Sajnos mindig volt valami baj. Hol a hangcucc nem volt leszervezve, hol a kocsi, amivel mennünk kellett volna, de az is előfordult, hogy sem az előzenekar nem tudta, hogy játszik-e, sem a helyszínen nem tudták, hogy aznap este négy punk zenekar fog ott játszani... Természetesen minden szög előbb, vagy utóbb kibújik a zsákból, elfogynak az ígéretek, mármint az ezekben való hit az állandó szopás mellett, elfogy a türelem, a lojalitás, és az alkohol is. 

Legelőször a másik főbanda hagyta faképnél a bulikat. Nem hibáztatom őket, így utólag tudom, hogy igazuk volt, de akkor a Művésznő nagyon igyekezett ellenük hangolni minket. Majd az egyik kisebb zenekar maradt ki valahogy a bulikból, aztán pedig szépen sorban ilyen, vagy olyan megfontolásból mi mondtuk le a bulikat. Akkor már kezdett érlelődni az önjelölt menedzserünkben a bukás lehetősége és utolsó akcióként megpróbált a saját zenekarom ellen hangolni, ami azért már nekem is súlyosnak tűnt. 

Meg az is, hogy valahogy megtudta, hogy menet közben összejöttem a Bébimmel, és gyakorlatilag ez miatt dobta a bandát... Persze azt még nem tudta, hogy ez volt  az utolsó dobása velünk, mert már addigra senki nem állt vele szóba a dobosunkon kívül a zenekarból.
A Bébimmel már régóta ismertük egymást (sőt, Ő aztán jobban ismert engem  tinédzser kora óta, mint én Őt... :D), hiszen a köreinkben voltak átfedések, aztán akkoriban valahogy megtalált és rávezetett, hogy nekem vele kellene többet lógnom. Ez április 11.-én történt.
A Művésznő később vett tudomást az ügyről, de aztán belendült. Minden rossz én lettem, az antikrisztus én lettem, minden baja én lettem. Mindenkinél le próbált járatni, miközben a további bulik szervezésével, és még több zenekar lehúzásával éppen a saját sírját ásta, és talán ássa most is valahol...
Mi már nem vettünk részt semmiben, teljesen elzárkóztunk minden szervezésétől, mindentől, amihez köze volt. Hiába tette ki mindenhová a logónkat. 
Nagyjából így zárult az életemben és a zenekar életében az önjelölt menedzserek korszaka.