Ha jobban átgondolom a dolgokat, akkor végül is jó babának lenni.
Ha felnyikkantok, akkor tuti, hogy hozzák a kaját, vagy kiganézzák alólam a "hugyputtonyt" (pisi, vagy szaros pelenka gy.k.), ha hangosan sírok, akkor, ide jönnek hozzám, beszélnek hozzám, foglalkoznak velem.
Aztán van a durvább opció, amikor is minden átmenet nélkül bömbölve, torkom szakadtából, jelzem, hogy probléma van. Éhes vagyok, szomjas vagyok, már hosszabb ideje tele van a pelenka, fáj valamim, hiába kúszok négykézláb nem érek el valamit, nem figyelnek rám, vagy netalán nem kapok meg valamit (az utóbbi már a hiszti kategória), aztán nem is kell várni, mert a legtöbb alkalommal azonnal felvesznek, nyugtatgatnak, becézgetnek, megkapom a cumisüveget, vagy kaját, a legjobb esetben valami édességet, csak abbahagyjam...
Ez éjjel-nappal, nonstop működik.
A drága kislányom előszeretettel alkalmazza mindezeket, sőt, a második opciót még gyakrabban is a kelleténél. A napokban döbbentem rá, hogy már két műszakban nyomom. Nappal dolgozom, éjjel, vagy jobb esetben, hajnalban pedig gyerekezem, mikor felébredek az egyértelmű jelzésekre.
Tegnapelőtt éjjel sikerült végig aludnom az éjszakát (hetek óta először), mert a kisasszony vendégségben volt a nagynénjénél, a de a Bébim nővérkéje nemigen bírta a gyűrődést, így tegnap délután a "kis hisztigépet" hazahozták. Most pedig már túl vagyunk kettő riasztáson, pedig csak éjjel kettő van.
Na ennyit a nyugodt éjszakákról...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése